Ugrás a fő tartalomra

Kis-Balaton - Kányavári sziget

   

Felötlött bennem a gondolat egy hosszú munkahét végeztével, hogy jó lenne elkirándulni valamerre a közelben a hétvégén (Zala megye vonzáskörzetében). Valahogy egyből a Kis-Balaton jutott eszembe, hiszen emlékeztem rá mennyire is tetszett a két évvel ezelőtti sétánk ott, amit egy téli napon tettünk meg. A Kányavári-sziget akkor is csodás volt, de kíváncsi lettem milyen is lehet zöldben felöltözve a táj és több élettel megtelve. Ennek a napnak az élményét mesélem el nektek ebben a bejegyzésben, saját képeimmel bemutatva ezt a csodás helyet. 

A Kányavári-szigetet Balatonmogyoród és Sármellék közötti műútról tudjuk elérni, mivel ki van táblázva ezért nem tévedhetünk el. Belépődíj, mint ilyen nincs, de parkolási díj van. Ottjártunkkor 500 forintot fizettünk ezért. /Közben rájöttem, hogy milyen félrevezető információk vannak, mert a neten böngészve szembe jött velem egy belépődíjas változat ahol 300 forintot írnak felnőtt jegyre, egy másik helyen meg már csak parkolás díj van, 400 forintért. Mindenesetre pénz legyen nálunk!/

Magát a szigetet, egy csodás fahídon lehet elérni, amely különleges ívelése minden bizonnyal elbűvöli az odaérkezőket. A hidat az 1980-as években adták át, ragasztott gerendákból áll, és különlegességét leginkább a háromnyílású félkör kialakítás adja. Mindkét oldalán lépcsőkkel juthatunk fel rá, magáról a hídról pedig csodás kilátást vehetünk szemügyre. Legfőképpen a gazdag növényvilágot láthatjuk, de ha szerencsések vagyunk akkor különböző madarakat is megfigyelhetünk. 

Engem teljesen lenyűgözött ennek a hídnak a kialakítása. A közepéről megfigyelhettem csodás vízililiomokat, amik kifejezetten elbűvöltek. Miközben ezeket a vízinövényeket csodáltam egyszer csak figyelmes lettem valami furcsaságra. A vízből fel-fel tűnt valami a felszínre, majd elmerült újra. Képzeljétek el egy madár volt az, mégpedig egy kárókatona. Sajnos, hogy melyik fajtája azt nem tudtuk kideríteni, de minden bizonnyal ebbe a családba tartozott a kis vízi merülőnk. Nagyon érdekes volt látni, hogy milyen technikával jut egyre messzebb a vízben. 

Habár már a vissza utunkon, de szintén itt figyelhettünk meg egy nagy kócsagot, ahogy egyik oldalról
felreppent és a híd felett átrepülve, landolt a másik oldalon. Tudtátok, hogy a szárnyfesztávolsága 140-170 centimétert is elérheti? Mi pedig ezt premier plánba is láthattuk, egyszerűen fenséges volt! 

A szigetre érve máris megkezdtük izgalmas utunkat rálépve a kialakított Búbos Vöcsök tanösvényre. Az információm szerint összesen 15 állomáshoz érhetünk el az úton /én nem tartottam számon, mennyi mellett haladtunk el/álltunk meg/, mindenesetre az elhelyezett információs táblákról tájékozódhatunk a növény és állatvilágról. Legfőképpen természetesen a változatos madár fajtákról. Mi a szigetre érve jobbra vettük az irányt és elindultunk a zöldellő fák felé. Itt kisebb ösvények levezettek a víz partjára, azonban legtöbb ilyen helyen horgászokat leltünk, így nem mentünk közelebb, nem akartunk zavarni. Amúgy igen, horgász jeggyel vagy engedéllyel lehetséges az itt való horgászat. 

Nagyon élveztem ahogy egy kellemes nyugalom járt át a sétánk közben, a legtöbb kis ösvényt felderítettük így szinte úgy éreztem, hogy eldugott helyein járhatunk a szigetnek. Volt, hogy derékmagasságig érő növényzet közepette vezetett az utunk. Nagyon izgalmas volt, ahogyan az is, hogy a madarak csiripelését hallgattuk és próbáltuk őket megtalálni az ágak és levelek között. 

A fő ösvényt követve áttértünk a sziget másik oldalára, ahol kisebb részek voltak kialakítva a víz közvetlen közelében. Amúgy a szigeten sütni is lehet hiszen, tűzrakó helyek is találhatóak itt. Több pad ki van helyezve így le is tudunk ülni. Szóval ezen az oldalon közel merészkedhettünk a vízhez és csodás kilátásban lehetett részünk. Szinte mindegyik ilyen résznél megálltunk és körül néztünk. Ennek köszönhetően több kacsát is  megfigyelhettünk. Érdekesség, hogy hármas csoportokban úszkáltak. Nem tudom ennek van e valamilyen jelentősége, vagy csak egy furcsa véletlen volt e, de érdekes volt ezt így tapasztalni. 

A sziget közepén találhatunk egy madármegfigyelésre kialakított kilátót. Nos, ha ezen célból érkeztünk
a szigetre, ne felejtsük otthon a távcsövünket. Azt hiszem nekünk sem ártott volna egy, jobb belátást kaphattunk volna a madárvilágra. 

Mi ugyan nem mentünk fel erre kilátóra, de a másikra felküzdöttük magunkat. A sziget délebbi részén található a többszintes kilátótorony, amelynek magas és keskeny lépcsőfokain óvatosan közlekedjünk, hiszen nagyon hamar megtörténhetnek a bajok. Felérve a legfelső szintre azonban csodálatos kilátás tárul elénk, szinte az egész Hídvégi tavat beláthatjuk innét. 

A szigeten még délebre találhatunk egy játszóteret is, így a gyerekeknek lehetőségük adódik egy kis játékra a kirándulás során.  

Kényelmes tempóban egy, vagy másfél óra alatt bejárhatjuk a szigetet. 

Fontos megemlítenem, hogy mosdó használatra is van lehetőségünk, ugyanis még a híd előtt a parkolóban találhatunk egy kialakított épületet erre a célra. E mellett van lehetőségünk szuvenírt vásárolni /hűtő mágnes/, valamint italokat és ételt is. Természetesen ülőhelyeket is találunk, de mindezt még a szigetre való átlépésünk előtt. 

Az egyetlen negatívumom az lenne csupán, hogy kerekesszékkel lehetetlen a szigetre való kijutás, mert
a híd magas lépcsőin ehhez átkellene verekednünk magunkat. Így sajnos a mozgássérültek nem láthatják ezt a csodálatos helyet, vagy legalábbis nagyon nehezen. 

Tehát összesítve nagyon örülök, hogy ellátogattunk ismételten a Kányavári szigetre. Nagyon élveztem a kirándulásunkat, hogy ennyire színesen és élőn is láthattam a növény és állatvilágot. Csodás volt megtapasztalni ezt a kellemes nyugalmat, ami itt elárasztott lelkileg. 

Remélem még sok hasonlóban lesz élményem!

Aki, eddig még nem tette, annak pedig melegszívvel ajánlom, hogy keresse fel a Kányavári szigetet, ezt a csodás kiránduló helyet a Kis-Balatonnál.


/További képek hamarosan megtekinthetőek lesznek, az oldalhoz kapcsolt Instagram profilon./

Forrás: http://www.kisbalaton.hu/index.php/hu/kanyavari-sziget-intro

https://kirandulastippek.hu/keszthely-es-kornyeke/kanyavari-sziget-kis-balaton

Megjegyzések