Biztos vagyok benne, hogy gondoltál már arra, hogy bárcsak több időd lenne. Én számtalanszor látom úgy, hogy kevés idő áll rendelkezésemre, pedig annyi minden lenne, amit megszeretnék még csinálni egy adott napon. Szeretek azzal az érzéssel aludni menni, hogy vagy mindent megtudtam csinálni, vagy beletudtam kezdeni abba, amibe szerettem volna. Ezek a napok pozitív érzésekkel töltenek el úgy hiszem mindenkit. Viszont sajnos nap mint nap vannak olyan tevékenységeink, amik észre sem vesszük, de idő pazarlások. Ezáltal elvesszük a lehetőséget magunktól, hogy értékes időt töltsünk el a megfelelő dolgokkal. Tudom, hogy sokszor nehéz motiváltnak maradni, de ezt majd egy másik posztban beszéljük ki, most szeretnék pár valóban időpazarló tevékenységet megmutatni nektek, amiket sajnos mi emberek rendszerint elszoktunk követni magunkkal szemben.
Felesleges közösségi média bújás
Meg van, amikor felmész facebookra és csak tekered és tekered lefelé a hírfolyamot? Na, hát igen ezt nem kellene! Sokszor kapom magamat azon, hogy ezt teszem a platformokon. Múltkor mondjuk a Tik Tokkal jártam így. Este volt, beléptem és csak pörgettem az egymás után érkező videókat. Észre sem vettem és már másfél óra eltelt. Szóval, gondolhatod eléggé kivoltam magamra bukva ez után. Szerintem megvan az az egészséges szint, amin belül ezt még tartani lehet, de ha már tényleg úgy jársz mint én, akkor nem árt át gondolni a közösségi médiába vetett érzéseidet.
Valahogy képesek vagyunk órákat úgy böngészni, hogy nem távozunk belőle hasznos értékekkel. Jó persze mondhatjátok, hogy ez nem minden esetben van így. S valóban ezt alátámasztom van, hogy az ember belefut érdekes információkba, amellyel tud valamit kezdeni. Viszont ennek az aránya sokkal alacsonyabb, mint a felesleges tartalmaké. Most gondoljunk csak bele, mennyi mindent tudtunk volna csinálni ez idő alatt?! Többet haladhattam volna a projektemmel, közelebb lennék egy lépéssel a célom felé, gondolkodhattam volna ötleteken. Viszont nem ezt tettem, ami egy sajnálatos tény. Tudom, hogy nagyon nehéz, de azt is tudom, hogy nagyon káros hatással van rám, mert emiatt később bűntudatom van, veszteség érzetem, s egy amolyan megmagyarázhatatlan lehangoltság kerít hatalmába. Szóval ezen mindenképpen szeretnék változtatni, s remélem, akik hasonló cipőben járnak, ők is erre a lépésre jutnak majd.
Megváltoztathatatlan dolgok, túlgondolás
Szeretünk sokat panaszkodni arról, hogy milyen kint az időjárás. De őszintén, volt már valaha is olyan, hogy ez megváltoztatta volna az éppen aktuális kinti időt? Nem hiszem. Az eső ugyanúgy esett tovább, a szél még hangosabban fújt, a nap ugyanúgy égetett. Szóval szerintem érted mire is gondolok itt, mikor megváltoztathatatlan dolgokról beszélek. Mikor nincs beleszólásod, vagy belefolyásod egyes eseményekbe, mégis képes vagy velük törődni órákon át. Amivel magadnak okozol nagy fokú stresszt, boldogtalanságot, frusztrációt. Melyek akár oda is vezethetnek, hogy rosszul leszel, fájni fog a fejed satöbbi. Egy könyvben olvastam erről a rossz szokásunkról, ami valóban szerves részét képezi az életünknek. Addig talán bele se gondoltam, hogy mennyit tudunk ezzel foglalkozni, de miután úgymond felvilágosultam rájöttem, hogy valóban nagy problémával állunk szemben. Önmagunk ellen játszunk nap mint nap és még csak észre sem vesszük sokszor.
A túlgondolás is egy ehhez kapcsolódó téma, hiszen nagyon feltudjuk pörgetni magunkat, a "mi lettvolna ha" kérdéseken, vagy a "most mit gondolhat rólam" dolgokon, vagy a "most biztos ellenem beszélnek" gondolatokon. Tudom, hogy sokan foglalkoznak ezzel, mert nem elég, hogy magamon, de a barátaimon és a családtagjaimon is érzékelem ezt. Sajnos, erre is nagyon hajlamos az emberiség úgy látszik. Mert szintén olyan dolgokról van szó melyeken nem tudunk változtatni, azt hogy éppen valaki más beszél rólunk azt ő teszi. Azok az ő gondolatai, amelyeket te nem tudsz kontrolálni. Szóval itt az ideje, hogy egyetlen egy személy legyen csak, akinek meg akarj felelni, az pedig te magad légy.
Tudom egyszerű azt mondani, hogy ne gondolkozz ilyeneken, de hidd el, hogy kellő eltökéltséggel, ráfordított figyelemmel sikerülhet. Nekem egyre jobban megy, aminek nagyon örülök, mert végre nem olyan dolgokkal foglalkozom, amiket nem tudok megváltoztatni, hanem azokkal amelyeket igenis megtudok.
Sorozatok áradata
Mióta a különböző streaming szolgáltatók világát éljük, megannyi tartalmat érhetünk el, köztük a sorozatokat is. Persze gondolhatnátok, hogy ezzel mégis mi probléma lehetne? Az égvilágon semmi, ha csak nem esel olyan fajta extázisba mint én. Sajnos, nagyon hajlamos vagyok vég nélkül kapcsolni a következő részek lejátszására. Mentségem rá, nincsen. Adnak e többet az életemhez ezek az epizódok? Hát... mikor hogy. A Netflixen ugyebár úgy tesznek közzé évadokat, hogy egy egész felkerül az adott debütáló napon, ami sok esetben jó, mert nem kell egy hetet várnod a következőre, viszont ha olyan
vagy mint sokan és ledarálód /mert ezt már csak így emlegetjük/ egyben akkor tűkön ülve várhatod a következő évadot belőle. Régebben mikor ki kellett várnom egy-egy hetet, volt hogy pont ez miatt nem néztem meg egy sorozatot végig. Mert a rákövetkező héten elfelejtettem, vagy éppen nem értem rá az adott időben megnézni. Erre, ez az egy egész évad kitétele nagyszerű lehetőség, azonban valóban rossz, hogy nem tudom beosztani és inkább egymás után nézem meg akár egy nap alatt. Mivel ezzel megvonom magamtól azt a lehetőséget, hogy tovább tudjam élvezni a történetet, s még a fontos feladataimról is képes vagyok lemondani egy adott napra.
Na, hát ezért került fel ez a pont is a listámra, mert számomra ez nagy időpazarlónak számít, s szerintem nem csak én vagyok ezzel a problémával. Mindenesetre dolgozom ezen az ügyön, s remélem hamar úrrá tudok lenni ezen is.
Függőségek, rossz szokások
Az ember életébe beépülnek olyan dolgok, amelyeket csupán megszokásokból teszünk. Ilyen például, hogy lecsekkolod az e-mailjeidet minden egyes órában. Ha nem vagy olyan pozícióba, hogy erre szükség lenne, akkor miért teszed? Ebbe persze ne vegyük bele, mikor fontos üzenetet várunk. Viszont, ha nincs okunk rá vajon miért tesszük? Megszokásból, így van. Sajnos tényleg beépítünk az életünkbe ilyen kis időpazarlókat, amelyek helyett akár mást is csinálhatnánk. Viszont, ha jól megnézed egyáltalán nem vagy ezzel egyedül, mert biztosan sokan vannak a közeledben olyanok, akik ugyanígy tesznek.
Elbeszélgethetnénk azon, hogy egyes függőségek mennyi időt képesek elvinni, de nem az én dolgom mások felett ítéletet mondani ebben. Viszont, ha élsz eggyel is, s közben tudod, hogy mennyi időt szoktál vele tölteni, akkor biztosan azt is megérted miről próbálok most itt beszélni kimondatlanúl. Mindenkinek a maga dolga eldönteni, hogy mi a legjobb magának, csak arra kérlek, hogy a legjobb utat válaszd, hogy teljes életet élhess.
Félelem
Volt, hogy azért nem tettél meg valamit mert féltél? Féltél, mások véleményétől, féltél, hogy elbuksz és
hasonlók? S ez a félelem mikor átjárt lebénított, nem igaz? Hiszen pontosan ez volt a feladata. Hogy ne érezd magad magabiztosnak, hogy ne figyelj oda arra, mi is a célod, hogy feladd. Rohadt szemét ez a félelem ugye? Szerintem is! Sajnos, viszont kénytelenek vagyunk beismerni, ez is a részünk, hozzánk tartozik. Az, hogy mihez is kezdünk vele, azonban csakis rajtunk áll.
Ez egy olyan érzelem úgy vélem, amit nagyon nehéz kordában tartani, hát még uralkodni felette. Viszont megéri a harcot. Ha képesek vagyunk elengedni a félelmeinket, s nem töltünk több időt annál kettesben vele mint kellene, akkor sokkal hatékonyabbak lehetünk. S ha hatékonyabbak vagyunk, akkor egyértelmű, hogy nem pazaroljuk az időnket sem. Szóval megéri megküzdeni vele, s megmutatni neki, hogy hol is van a helye.
Ez az öt időpazarló, ami így első sorban eszembe jutott. Ezekkel én is megküzdők nap mint nap, szóval higgyétek el nem vagytok egyedül a harcban. Úgy vélem erős előnnyel rendelkezünk már akkor, ha beismerjük és felismerjük ezeket a dolgokat. Mert így képesek vagyunk ezeken változtatni is. Persze, ez nem megy egyik napról a másikra, sok gyakorlás kell hozzá, s még így is lesz, hogy vissza esünk. De sosem szabad feladni, küzdjünk meg azokért az álmokért!





Megjegyzések
Megjegyzés küldése